Ez egy hülye kérdés, mondjátok vagy gondoljátok magatokban.
Van valami, ami arra készteti az embert, hogy éljen úgy ahogy a „normális emberek”, igen. Viszont az egyes embereknek van egy másik életük is. Most idézek egy nem nagyon ismert költőt, Fazekas Imre Pálnak hívják, és ő nem arra gondolt. amire én, mikor kaptam tőle verses, és gondolatok könyvet, aminek a címe: Tér és látlelet. Komoly cím, de ami a könyvben rejlik, nem nagyon az. Nem akarom őt bántani, Jó ember. Én már akkor mondtam neki, hogy, ez a cím nekem mást jelent.
Gondoljunk csak bele egy kicsit. Van az a tér, ahol élünk, játsszuk az mindennapi szerepünket. Vagyunk családapák, családanyák, egyedüliek, etc. Dolgozunk, „élni kell valamiből” címszó alatt. Ez is csak egy szerep. Hazamegyünk, főzünk, vagy főnek ránk, Mosunk vagy mosnak ránk, stb. Ezek a szerepek. Szeretjük a gyerekeinket, már akinek van, összejövünk barátainkkal, már akinek van, nem akarom tovább ragozni.
Hagyjuk már ezt a marhaságot, hiszen már százszor leírták, mondjátok, vagy gondoljátok magatokban. Igen, igazatok van.
De ez a Tér.
Jöhet a látlelet? Naná.
Dolgozgatunk, mint jó apa, anya, hazamegyünk, barátkozunk, anyós, após, haverok, meg ilyesmi.
Viszont van a felszín alatt az a bizonyos látlelet.
Utálom a férjem, feleségem haverjait, az anyósomat, apósomat.
Nem érdekel, hogy a lányom kivel kefél, mit szív a gyerek, utálom a kerti partikat, a „haverokkal”, már nem szeretem már a feleségemet, vagy férjemet, nem tudom már elviselni a főnökömet, lazán szarok a munkámra. Egy nagy genya ez az élet. Kibaszott velem, pedig sokan odáig lennének ezért! Mi a faszért? Unalmas hétköznapok, és hétvégék. Itt még olvasni sem lehet. A budin, maximum a gyerekem képregényeit.
 Ha húsz évvel fiatalabb lehetnék….