2009. 08. 05.
Zsumi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 Zsuzska, avagy Zsumi

Ha jól emlékszem, a fenti hölgy a harmadik, akiről írok. Zsumi drága, ha visszagondolok, talán egyike voltál annak, aki a feleségem lehettél volna, ha nem vagyok ilyen fafejű. Sőt továbbmegyek, a közös gyermekeim anyja is. Ezek komoly kijelentések, de igazak. 
Nagyon nehéz visszaemlékezést írni. Gondolom, azt mondjátok, menjek a picsába, de ennek ellenére is leírom.
Szóval Zsumi. Ő volt a legkitartóbb, a legmegértőbb és nem is jut eszembe jobb kifejezés, ami az Ő jellemzésére elegendő lehetne. Harmadjára jöttünk igazán össze. Az első találkozásunk, az Ő kis falujában történt. Én akkor nem foglalkozhattam vele, mert az egyik barátom szeretett volna közelebbről is megismerkedni vele. Nem jött össze. Bocsánat, azt hozzá kell tennem, hogy akkor még működött a klubkapcsolat, ami azt jelentette, hogy települések, ahol éltünk összehozták az ilyen találkozókat. Azokat is én szerveztem, pedig akkor még nem volt papírom sem róla, most már van, de ez nem érdekes. z
Másodjára akkor találkoztunk, amikor egy hasonló buli volt. a harmadik alkalom volt a meghatározó. Úgymond képzésen voltunk Felsőtárkányban. ott jöttünk össze. olyan romantikus volt, hogy nem is merem leírni. Azt mondta, hogy annyira várta már a találkozást, hogy a meghívó után meg is kérdezte, hogy én is ott leszek-e. Édes Zsumi, persze ott voltam, ráadásul előtte találkoztunk, és kapott egy sárga rózsát is tőlem, és egy nagy zuhét, azt már nem tőlem. mindenesetre a zuhé arra volt jó, hogy meg kellett szárítkozni. a többit gondolja hozzá, amit akar.:))))






bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés