A búskomor nagyapa

Mint azt már tudjuk, nagyapa elköltözött a városból. Beleszeretett egy vidéki kis falu dombján lévő házikóba, amelyet fenyők, és különböző fák vettek körül és ahonnan nagyapa gyakorlatilag mindent láthatott a kis falu életéből, persze amit akart is látni.
A faluban az a hír járta, hogy egy nagyon gazdag, nemesi származású öregúr lakik fenn a dombon, aki elvonult a világ elől. Két falubeli asszony járt fel hozzá, egy, aki takarított, és egy, aki az ebédet hordta fel, na és a postás.
Nagyapa viszont nem volt nemesi származású, ellenkezőleg. Egy kis parasztházban nőtt fel, és a saját erejéből küzdötte fel magát ügyvéddé, később íróvá, vagyis inkább írócskává, ahogy saját magát jellemezte néha.
Túlélte a második világháborút, a rendszerváltást, visszakapott némi pénzecskét és eladta a fővárosi lakását, ami maradt abból vásárolta meg azt a dombon lévő házacskát, rendbe hozatta, és a nyugdíjából illetve a maradék pénzecskéje kamataiból, ha nem is úriasan, de szépen éldegélt.
Az írásai is hoztak némi pénzt, azt viszont mindig félretette egy külön számlára, hogy a temetése ne okozzon gondot az egyetlen megmaradt gyermeke és unokái számára.
Amint már egyik történetemben elmeséltem, a postás, a langaléta elektromos biciklis, nem nagyon szerette az öregurat, mert hetente legalább kétszer fel kellett jönnie a dombra, könyvcsomagokkal.
Nagyapa olvasott, írt, és ha belefáradt, kiment a lugasba, vagy kertecskéjébe és ott múlatta az időt.
Egy szép őszi napon, amikor nagyapa éppen a kertet szemlélte, hogyan is kell majd felszántatni, illetve hol kell majd a traktorost beengedni, hosszú-hosszú tülkölést hallott. Tudta, hogy a postás, hiszen mindig tülkölt, de csak egyet, mikor letette a csomagot. Most viszont addig nyomta a dudát, amíg nagyapa ki nem csoszogott a házból, illetve a kertből a kapuig.
Jó napot gazduram! – kiabált már messziről a postás, és langaléta teste csak úgy himbálózott a járgányán. Soha nem szólította a nevén nagyapát, pedig a gazduram kifejezés már rég kiment a divatból.
Mire nagyapa kicsoszogott, a postás is váltott a megszólításon, mert a címzett neve előtt a Dr. is állott, és azt mondta, - no, doktor úr asszem pénz gyött a házho, mert a feladó helyén egy címer áll!
Nagyapa aláírta, amit ilyenkor kell, adott a legénynek egy százast, aki erre fel, fütyörészve ereszkedett le a dombról, hiszen megvolta fröccsre való.
Nagyapó nézte a címert, de sehogyan sem jutott eszébe kié is lehet az.
Leült hát a lugasban az ő kis asztalához, töltött egy pohárka bort, legurította, és hozzálátott, hogy kiderítse ki is a levél írója és mit akar.
A levél annyira megdöbbentette, hogy még egy pohárkával meg kellett innia, és csak azután kezdett derengeni, mi is a levél valódi tartalma.
A levelet Baranyai Nina írta, és azt közölte, hogy szeretett nővére, Baranyai Baranyai Hedvig Bárónő hosszú betegség után elhalálozott. A temetés ekkor és ekkor lesz.
A Hédi! Döbbent rá nagyapa. A szeretett Hédi. Tehát már Ő is elment.
Nagyapa számára Hédi volt a NŐ így nagybetűvel. Mint kis ügyvédbojtár ismerte meg Hédikét, befogadták a társaságba, de mindig csak lekezelően bántak vele, kivéve Hédit! Hédi látta benne a gáláns fiatalembert, az igazi ügyvédet, és a romantikus regények íróját egyben. Hédi lovagolt, mint egy úr, célba lőtt, mint egy katona, zongorázott, mint egy igazi művész, énekelt, mint egy operaénekes, és egyáltalán nem csinálta ezeket férfiasan, mindig megőrizte női báját.
Hédi, Hédi, Hédi!
Talán egyszer lett volna alkalom, amikor kialakulhatott volna egy románc, nagyapa és Hédi között. Közbejött a forradalom. Hédiék, mint oly sok más nemesi család elhagyták az országot. Nagyapa maradt. Ma már Ő sem tudja miért, hiszen ilyen kapcsolatokkal óriási karriert futhatott volna be.
Hédiék is visszatértek, újra használták a nemesi rangjukat, szűkösen bár, de ott éltek a birtokon. Viszont a halál őt sem kímélte.
Egy vigasz volt nagyapa számára, amit Nina teljesített Hédi kérésére. Egy régi fénykép, amelyen Hédi estélyi ruhában egy fiatalember mellett áll. ezt tartalmazta még a levél. A fiatalember nagyapa volt.
Nagyapa könnyezve tette az „titkos” feliratú fiókba a többi emlék közé.