2009. 01. 14.
Életút?
A tó nem volt teljesen befagyva, a víz szélén azonban, ahol sekély volt, vastag jégpáncél is akadt. Ráment erre a jégre, drága redős talpcipője jól tapadt, pedig már nem volt minden kilengés nélküli a járása. A két üveg viszkivel a bal és a jobb kezében ügyetlenül próbálta utánozni a jégtáncosokat, még dúdolt is hozzá. A part teljesen üres volt, ahol nyáron majdnem egymáshoz érnek a zsíros testek, most ő volt egyedül. Jól ismerte a helyet, itt nőtt fel. Azt is tudta, hogy a fél kilométerre levő nádasig is besétálhatna azon a helyen, akkor is maximum derékig érné a víz. Egyébként is magas volt, majd’ két méter, szabályos arca, most valahogy torz mosollyal nézte a távoli fényeket, mintha úgy maradt volna az előző nevetés után.
Ez mosoly nem kecsegtetett semmi jóval, a barátai, a barátnője, barátnői, mert nagyon sok nője volt, tudták, hogy ilyenkor inkább nem kell hozzászólni, másnapra visszatér a szabályos arc, körötte félhosszú, gondosan nyírt hajjal, a régi szellemes, mindenki általimádott kedves fickónak az arcához. Igen mindenki szerette, rendkívül sikeres embervolt, gyerekkora óta, ami nagyszerű gyerekkor volt, szabályok szerint élt, már tudatosan készülve a sikeres életre. Ez talán annak köszönhető, hogy apja magas rangú mérnök végzettségű katonatiszt volt, anyja matematikus, tehát a génjeiben megszerezte a szabályok, a rend, a fegyelmezettség adottságait, amit nem érzett nyűgnek, hiszen két olyan embertől örökölte ezeket, akik már szintén a szüleiktől kapták ajándékba azt. Az otthon, az egyik legédesebb dolog volt a számára. Soha nem volt hangos szó, a szülei szerették egymást harminc éve, talán ugyanúgy, ahogyan az elején. Nehéz talán elhinni, de valóban így volt, nem voltak titkok, kilengések, balhék, csendes beszélgetések, rengeteg nevetés, mindenkinek jó humora volt a családban. Egy dologról nem beszéltek soha, a testvéréről. Az ikertestvére, a születéskor meghalt. A srác viszont társaságban sokat emlegette, nagy költő lesz belőlem meglátjátok, az ő ikertestvére is meghalt a szülésben. Ez volt az a pont, amikor mindenki tudta, többet ivott a kelleténél. Nem látszott rajta, két üveg szesznek ura volt, sem a beszédén, sem a mozgásán, csak a szemén látszott, hogy sokat ivott. Tompa lett a mindig csillogó fekete szem, ami olyan sok lányt megbabonázott a harminc év alatt, mióta megszületett. Igen, harminc éves, édesanyja már a pocakjában hordta őket, amikor összeházasodtak. Nagy balhé volt mindkét családban, mert mindegyik család azt hitte, nem a megfelelő párt választotta a gyermekük. Tévedtek. A lehető legjobb párválasztás volt. Szerencsére mindkét család vallásos volt így szó sem lehetett abortuszról. A két fiatal, látszólag ellenkezett, a házasság ellen, amibe a szülők “belekényszerítik” őket, de közben belül mosolyogtak. Kamasz, mert ez volt a beceneve, egyébként Kálmánként tartották szenteltvíz alá, ami szintén a nagyszülők szigorúsága miatt történt, de a szülei akkor is csak mosolyogtak, és hagyták megkeresztelni a gyereket. Szóval Kamasz, teljesen szabad volt pici korától fogva. Nem volt semmi korlát a fejlődésében, a szülei azt vallották, hogy a személyiségének kialakulásához, nem szabnak korlátokat. Kamasz a maga útját járta. Rendkívüli képességei, már gyerekkorában megmutatkoztak, mindig kitűnő tanuló volt a legszívósabb sportember, ahogyan az edzője nevezte, ugyanis Kamasz öttusázott. Sorra nyerte a korosztályos versenyeket, ugyanúgy a sport és a tanulmányi versenyeken is. Fizikus lett. A szülei, titkon remélték, hogy hasonló pályát választ, mint ők, de nem szóltak bele. A másik a zene volt. Zongorázott. Az volt a szenvedélye, mint mást, ezt is magas szinten űzte. Tizenkét évesen már koncerteket adott. A tanára nagy jövőt jósolt neki. Imádta a klasszikusokat, de legszívesebben jazzt játszott, szép, lassú számokat tanult be, mert tudta ezt imádják a csajok. A siker nem maradt el. Nem számolta mennyi nő fordult meg az ágyában, kalandok, néha kicsit hosszabb kapcsolatok, de nem kötötte le magát. Ennek ellenére, egyik lány sem emlékezett rá úgy, mint egy rosszindulatú, nőcsábászra. Minden nővel úgy bánt, mintha egy hercegnő lenne. Udvarias, figyelmes, gáláns, és rendkívül jó szerető volt. Nagyon sok embert ismert, és mindenkinek tudta a nevét, a legjelentéktelenebb embert sem felejtette el ha egyszer találkoztak. A kutatóintézetben, ahol dolgozott, elismert szakember volt, a főnökei számíthattak rá, volt pár új ötlete, de azt sem bánta, amikor a főnökei aratták le a babérokat. Az intézeten kívül is szabadalmaztatott néhány apró, a mindennapokban használt eszközt. Ebből kifolyólag sokat keresett. Nagyon szép lakása volt. Egy régi, gyönyörűen felújított kocsival járt.
A másnapi bulvárújságok ezzel a szalagcímmel jelentek meg. “Mosolygó aranyifjú holttestét találták meg a parton.” Kitalált botrányokkal ízesítve a “szenzációt”.
Kulcsszavak:
Életút
