Elmondhatnám a saját szavaimmal is, mit érzek tisztelet alatt a nők iránt, de valószínűleg nem hinnétek el nekem. Ezért Zorbászhoz fordulok, aki egyszerű ember volt, és csak a a saját tapasztalataiból merítette bölcsességét. Elöljáróban, csak annyit magamról, hogy én mindent a nőknek köszönhetek. Az életemet, a diplomát, a szerelmet, a hűséget, a hűségtelenséget, az egészet, ami most vagyok. Igazából, barátom, csak nő volt, kisebb koromban kislány. De beszéljen helyettem Zorbász a görög!

Forrás: Kazantzakisz: Zorbász, a görög

„Zorbász semmit sem hallott, isten tudja, miféle tengereken járt az esze, s nem érte el a hangom. Kinyújtottam a kezem, megráztam.
Hányszor nősültél meg, Zorbász? - kérdeztem újra.
Megrezzent. Meghallotta, legyintett egyet.
jaj- felelet - -, minek bolygatod! Hát nem ember vagyok én is? Én megcsináltam a Nagy Butaságomat, így nevezem – bocsássanak meg a nősek - , a házasságot. Tehát megcsináltam a Nagy Butaságot, megnősültem.
Jó, de hányszor?
Zorbász megvakarta a fejét, gondolkodott egyet.
Hányszor? - kérdezte végül. - tisztességesen csak egyszer, egyszer és kész. Félig tisztességesen kétszer, becstelenül ezerszer, kétháromezerszer, a fene se jegyezte fel a noteszába!
 - Beszélj Zorbász! Holnap vasárnap lesz, megborotválkozunk, felvesszük az ünneplőnket, elmegyünk a tengerné őnagyságához, Isten neki fakereszt! Semmi dolgunk, ma este rúgjunk ki a hámból. Beszélj!
De mit mondjak? Lehet az ilyesmiről beszélni, jó uram? A tisztességes párosodás unalmas étel, sótlan. Mit mondjak? Csók az, amikor gyönyörködnek a szentek az ikonokról, és áldásukat adják? Mi a faluban ezt úgy mondjuk: „Csak a lopott csók ízletes”, az ember felesége meg nem lopott hús. A becstelen párosodásokra meg hogyan is emlékeznék? Hát a kakasnak van notesza? Eriggy már! És minek tartson noteszt? Fiatal koromban mégis volt egy hóbortom: minden egyes nőnek, akivel háltam, levágtam egy fonatot a hajából és elvittem. A kis ollóm mindig nálam volt. Még templomba menet is zsebre raktam. Emberek vagyunk, sose tudhatjuk, mi történik. Nohát gyűjtöttem a fonatokat, fekete, szőke, barna, méh fehér hajszálakat is gyűjtöttem, gyűjtöttem egy kispárnára valót. Teleraktam, és azon aludtam, de csak télen, mert nyáron égetett. De nemsokára megundorodtam tőle, elkezdett nűzleni, behajítottam a tűzbe.
Zorbász nevetett.
Ez volt a noteszom, jó uram, de elégettem. Meguntam, azt hittem, kevesen lesznek, de láttam, sosincs végük: eldpbtam a kisollót is.
Hát a félig becsületes párosodások, Zorbász?
Hm ezeken is elszórakozhat az ember – felelt heherészve. - Hű, micsoda asszony a szláv nő, éltesse az Isten ezer évig! Szabad vagy!
Sose vallatott: hol voltál, miért késtél, hol aludtál. Ő nem kérdez, te sem kérdezel semmit. Szabad vagy.”

Egyelőre ennyi az idézet. Ezzel csak azt akartam, érzékeltetni, hogy pl. Zorbász nem egyes nőkbe volt szerelmes, mert neki mindegy volt, hogy nagy valagú, vagy kicsit rondácska, fiatal, vagy öreg, mert amikor átölelte a az adott nőt, az egész női nemet ölelte át, és olyannyira tisztelte, hogy nem tudott volna nélkülük élni.
Osho mondja: az új típusú embernek, Buddhának és Zorbának kell lennie, mert csak a gondolkodás, az elmélkedés, és Zorbász életkedvének keverékével lehet azt a kis időt itt eltölteni a földön.

Folyt. Köv.