2009. 01. 26.
Nagyapa meséi
Anyú! A nagyapa egyre szenilisebb.
A nagyapa ült a hintaszékében, élvezte a tavaszi napsütést, szemüvegét az orra hegyére tolta, és a nap felé fordította arcát. A szeme ugyan be volt hunyva, de érezte a „vihart”, az unokája közeledett felé a 15 éves „kislány”, akit csak magában viharnak nevezett, mert úgy közlekedett, és néha - néha lecsapott a nagyapára pár percnyi beszélgetés erejéig.
Cső Papus! Cső takonypóc. Papus, mondtam már, hogy ne hívj így!!!
Rendben hölgyem, (már azt hiszi, a kis takonypóc, hogy kész nő), mondja szépségem most éppen minek köszönhetem a mai öt percet amit hajlandó vagy rám szánni. Jaj, tudod mennyi dolgom nagyapus, és nem is öt perc szokott lenni, ha nem legalább tíz. Ó bocsánat, és köszönöm, az legalább a duplája.
Papus? Igen? Kérdezhetek olyasmiről tőled amiről még eddig nem beszéltünk?
Kérdezhetsz, bár nem lesz nehéz dolgod, mert általában semmisségekről beszélünk. Papus, te egy olyan..., na mindegy, ez most nagyon komoly.
Húha, kitalálhatom? Na próbáld meg. Szerelem?
Ördögöd van nagyapa! Nem kicsim, inkább vesekövem, de hallgatlak.
Szóval, mielőtt megismerted a nagymamust voltál szerelmes?
Az öreg visszafojtotta a mosolyát, és körbenézett, majd suttogta, igen de ez maradjon a kettőnk titka, oké?
Hát persze, suttogta a kislány. Szóval én most szerelmes vagyok.
Hmm, és ez rossz vagy jó?
Hááát, is is. Én szeretem őt, de nem tudom, hogy ő szeret-e engem.
Talán ha megkérdeznéd? Ugyan papus, már nem úgy működik, mint a te idődben! Nem kérdezünk már ilyesmit, és egyébként is minden más, te ezt nem vetted még észre.
Valami megváltozott volna? Kérdezte az öreg ismét elfojtva a mosolyát.
Papus, minden, most is könyvet tartasz a kezedben, és a szobád is tele van könyvekkel, és büdös. Büdösek a könyveim, szerintem nem, könyvillatuk van.
Illatuk? Csilingelt a kislány nevetése, az dohszag.
Én szeretem a könyveim dohillatát, de folytasd inkább, a szerelmes sztoridat.
Papus az nem sztori, kőkemény valóság. Na mindegy, Te kerültél valaha olyan helyzetben, amikor gyakorlatilag alig ismerted az illetőt, és mégis vonzódtál hozzá, ahogy szoktatok beszélni régiesen. A vonzalom szó régies? Kicsit kínos, inkább úgy mondanám.
Rendben elmesélek neked egy történetet. Tudod még én akkor régen, nagy számítógépeken interneteztünk, nem úgy, mint ti, mert akkor még olyan volt a technika. Amit te a zsebedben hordasz, azt mi táskában hordoztuk, sőt olyan gépek is voltak amelyek csak helyben voltak használhatóak.
Szóval egyszer megkeresett valaki az interneten, és elkezdtünk beszélgetni, most mit nevetsz? Semmi papus, csak olyan nehéz elképzelni, hogy téged valaha is megkeresett valaki, azt sem értem a nagymamus miért szeretett beléd?
Kösz kislányom ez igazán jól esett, de azt hiszem ezt tőlem örökölted, hogy őszinte vagy. Folytathatom? Igen!
Szóval először nem is tudtam miért keresett meg, elmondta, de nem igazán akartam elhinni. Először csak írásban kommunikáltunk, és igazán megkedveltem. Kértem, hogy beszélgessünk mikrofonon keresztül, tudod az a fejhallgató, amit folyton ki akartok dobatni velem. Igen tudom, nem is értem miért ragaszkodsz hozzá, de mindegy folytasd.
Szóval, amikor meghallottam a hangját, pár percig nem tudtam igazán mit felelgetek, mert abban a pillanatban beleszerettem a hangjába.
A hangjába nagyapa? És csak csilingelt, csak csilingelt a nevetés, mintha soha nem is akarná abbahagyni. Aztán mégis abbahagyta. Tudod mit nagyapus, majd máskor megbeszéljük!
Miért letelt a tíz perc? Nagyon vicces, mondta a kislány, de akkor már csak a hátát látta.
Az öreg végre mosolyoghatott. Igen, beleszerettem a hangjába és boldogan mélyedt bele az emlékezetbe.
Annyit még látott, hogy a lány odamegy az anyjához, és súg a fülébe, az anyja ránézett a nagyapára és csóválta a fejét.
A nagyapa ült a hintaszékében, élvezte a tavaszi napsütést, szemüvegét az orra hegyére tolta, és a nap felé fordította arcát. A szeme ugyan be volt hunyva, de érezte a „vihart”, az unokája közeledett felé a 15 éves „kislány”, akit csak magában viharnak nevezett, mert úgy közlekedett, és néha - néha lecsapott a nagyapára pár percnyi beszélgetés erejéig.
Cső Papus! Cső takonypóc. Papus, mondtam már, hogy ne hívj így!!!
Rendben hölgyem, (már azt hiszi, a kis takonypóc, hogy kész nő), mondja szépségem most éppen minek köszönhetem a mai öt percet amit hajlandó vagy rám szánni. Jaj, tudod mennyi dolgom nagyapus, és nem is öt perc szokott lenni, ha nem legalább tíz. Ó bocsánat, és köszönöm, az legalább a duplája.
Papus? Igen? Kérdezhetek olyasmiről tőled amiről még eddig nem beszéltünk?
Kérdezhetsz, bár nem lesz nehéz dolgod, mert általában semmisségekről beszélünk. Papus, te egy olyan..., na mindegy, ez most nagyon komoly.
Húha, kitalálhatom? Na próbáld meg. Szerelem?
Ördögöd van nagyapa! Nem kicsim, inkább vesekövem, de hallgatlak.
Szóval, mielőtt megismerted a nagymamust voltál szerelmes?
Az öreg visszafojtotta a mosolyát, és körbenézett, majd suttogta, igen de ez maradjon a kettőnk titka, oké?
Hát persze, suttogta a kislány. Szóval én most szerelmes vagyok.
Hmm, és ez rossz vagy jó?
Hááát, is is. Én szeretem őt, de nem tudom, hogy ő szeret-e engem.
Talán ha megkérdeznéd? Ugyan papus, már nem úgy működik, mint a te idődben! Nem kérdezünk már ilyesmit, és egyébként is minden más, te ezt nem vetted még észre.
Valami megváltozott volna? Kérdezte az öreg ismét elfojtva a mosolyát.
Papus, minden, most is könyvet tartasz a kezedben, és a szobád is tele van könyvekkel, és büdös. Büdösek a könyveim, szerintem nem, könyvillatuk van.
Illatuk? Csilingelt a kislány nevetése, az dohszag.
Én szeretem a könyveim dohillatát, de folytasd inkább, a szerelmes sztoridat.
Papus az nem sztori, kőkemény valóság. Na mindegy, Te kerültél valaha olyan helyzetben, amikor gyakorlatilag alig ismerted az illetőt, és mégis vonzódtál hozzá, ahogy szoktatok beszélni régiesen. A vonzalom szó régies? Kicsit kínos, inkább úgy mondanám.
Rendben elmesélek neked egy történetet. Tudod még én akkor régen, nagy számítógépeken interneteztünk, nem úgy, mint ti, mert akkor még olyan volt a technika. Amit te a zsebedben hordasz, azt mi táskában hordoztuk, sőt olyan gépek is voltak amelyek csak helyben voltak használhatóak.
Szóval egyszer megkeresett valaki az interneten, és elkezdtünk beszélgetni, most mit nevetsz? Semmi papus, csak olyan nehéz elképzelni, hogy téged valaha is megkeresett valaki, azt sem értem a nagymamus miért szeretett beléd?
Kösz kislányom ez igazán jól esett, de azt hiszem ezt tőlem örökölted, hogy őszinte vagy. Folytathatom? Igen!
Szóval először nem is tudtam miért keresett meg, elmondta, de nem igazán akartam elhinni. Először csak írásban kommunikáltunk, és igazán megkedveltem. Kértem, hogy beszélgessünk mikrofonon keresztül, tudod az a fejhallgató, amit folyton ki akartok dobatni velem. Igen tudom, nem is értem miért ragaszkodsz hozzá, de mindegy folytasd.
Szóval, amikor meghallottam a hangját, pár percig nem tudtam igazán mit felelgetek, mert abban a pillanatban beleszerettem a hangjába.
A hangjába nagyapa? És csak csilingelt, csak csilingelt a nevetés, mintha soha nem is akarná abbahagyni. Aztán mégis abbahagyta. Tudod mit nagyapus, majd máskor megbeszéljük!
Miért letelt a tíz perc? Nagyon vicces, mondta a kislány, de akkor már csak a hátát látta.
Az öreg végre mosolyoghatott. Igen, beleszerettem a hangjába és boldogan mélyedt bele az emlékezetbe.
Annyit még látott, hogy a lány odamegy az anyjához, és súg a fülébe, az anyja ránézett a nagyapára és csóválta a fejét.
A kislány azt súgta: Anyú! A nagyapa egyre szenilisebb.
