300 km-es szerelem a cybertérben?

Kérdés a Nőkhöz!

Megfogalmazható-e a szerelem? Megfogható-e a szerelem? Tudom, vannak megfogalmazások, az irodalom például tele van „bölcsességekkel” e kérdés körül.
Tekintsünk most el most a közhelyektől. Tekintsünk el a meghatározásoktól, amik egyébként is szubjektívek. Próbáljuk meg az objektív oldaláról megfogni a fenti címet, vagy ha úgy tetszik kérdést.
Ma már az internet olyan lehetőségeket biztosít, ami ezelőtt lehetetlen lett volna. Olyan emberek, nők, férfiak találkozhatnak a virtuális térben, ami korábban a távolságok miatt létezhetetlen volt.
Tegyük fel adva van egy blogos közösségi oldal. Kapásból tízet lehetne felsorolni, de nem teszem. Ahol az ember lánya, fia blogot ír. Képpel, kép nélkül inkognitóban, vagy vállalva teljes névvel a bejegyzéseit. A bejegyzésekre lehet véleményt, ahogy ma mondják, kommentet írni. A komment lehet egyetértő, negatív, teljesen más vélemény, humoros, gunyoros, pikírt, okoskodó, gúnyos, őszinte, vagy… lehetne a jelzőket sorolni naphosszat. Nos, ha az ember sok bejegyzést ír erről, arról, talán, novellát, verset, véleményt, akkor azokban, akik olvassák, kialakul egy kép a bloggerről, (ez is új szavaink közé tartozik). Ha a blogger más bejegyzéseit kommentálja, az is egy kiinduló pont ahhoz, hogy a személyiségét valamennyire behatárolják.
Tehát a kérdés a következő. Előfordulhat-e az, hogy valaki megkeres egy blog írót, csupán azért, mert megtetszett a stílusa, a pikírt kommentjei, vagy, mert sok hasonlóságot talál a másik gondolatai és a sajátja között?

A válasz igen. Tehát a megkeresés megtörtént. A megkeresett elutasíthatja, vagy elfogadhatja a társalgást, természetesen azt is interneten keresztül, valamelyik csevegő program használatával.

Ennyit a kicsit tudományosnak hangzó részéről az írásnak.
A dolog megtörtént. Olyannyira, hogy velem történt. Igen, velem, aki soha nem hittem az ilyen dolgokban, sőt megmosolyogtam a hasonló történeteket, kicsit megcsóváltam a buta fejemet, és legyintettem egyet, hogy milyen együgyűek is az emberek. Hogy ostoba vagyok, az nem vitás, de megpróbálom elmondani ostobaságom történetét.
Tehát nem is oly régen kért valaki, hogy vegyem fel a listámra, mert beszélgetni akar velem. Halvány fogalmam sem volt, ki az illető hölgy, de mivel kíváncsi vagyok, és egy hölgyet nem utasítok vissza, megkérdeztem az elején, hogy ismerjük-e egymást, vagy csak beírt egy nevet? Ekkor elnézést kért, hiszen csak a nicknevét ismerhettem. Mikor ezt elárulta, akkor már természetesen tudtam kiről van szó. Viszont, azt nem hogy ennyire szép.
Tehát elkezdődött a beszélgetés, puhatolózás, kíváncsiskodás. Napi több órányi beszélgetés, először csak írásban. Aztán egy szép napon, megkértem, hogy beszélgessünk szóban, mert hallani szerettem volna a hangját.
Nos amikor meghallottam a hangját, percekig igazából nem tudom mit beszéltem, és őszintén, még ma sem tudom. Annyira lenyűgözött a hangja, hogy szerelem lett első hangra. Részemről legalább is.
Azóta is beszélünk, hol írásban, hol szóban, és eldöntöttük, hogy nekünk találkoznunk kell. Előkerültek fényképek, ahogy már ilyenkor lenni szokott.

Tehát a kérdés elsősorban a hölgyeknek szól! De aki Úgy érzi, természetesen válaszolhat.

Van-e ilyen szerelem, lehetséges-e kölcsönös, hiszen a hálón keresztül bárki bármit mondhat, hihet-e egy magamfajta agglegény típus (bár nem szeretem ezt a szót) egy ilyen dologban, bár már sok mindent átéltem.

Vagy ha úgy teszik, Írja meg mindenki a történetét, ha van hasonló!