A lépcsőházból visszament a lakásba. A harmadikon lakott a négyemeletes épületben. Még egyszer megnézte, hogy lekapcsolta-e a villanyt mindenhol, ellenőrizte a vízcsapokat, csöpög-e valamelyik, a gáztűzhely gombjait még egyszer alapállásba állította, magához vette az esernyőjét, biztos, ami biztos, ilyenkor már bármikor eleredhet az eső, hullhat a hó. Végül elindult, de az elsőről visszafordult, jól sejtette, a harmadik zárat nem ellenőrizte, és így nincs biztonságban a lakása, be is zárta, kétszer elfordítva a kulcsot, biztos ami biztos. A lakásban minden a helyén volt, egy porszemet sem lehetett találni, egy hajszál sem maradt a zuhanyzóban és a fürdőkádban. A tapétát minden héten száraz ronggyal áttörölte, a képek a falon tökéletesen elvágólag helyezkedtek el, az ágytakaró redőire legalább tíz percet szánt. A gáztűzhelyt minden nap megtisztította, minden nap ellenőrizte a szőnyegpadlót, ha talált valamit, azonnal elővette a porszívót. A televízió képernyőjén soha nem lehetett ujjnyom, netán zsírfolt, drága képernyőtisztítót használt. Minden tisztítóeszköze a legjobb minőségű volt. A virágok leveleit állandóan portalanította, tápanyag rudacskákat helyezett a cserépbe, gondosan tanulmányozta a meglévő virágait, melyiket hogyan kell gondozni, és pontosan, következetesen betartotta az utasításokat. Az akvárium mindig ragyogó tiszta volt, a vízcserélő drága volt, de megérte, mert büszke volt arra, hogy még egyetlen hala sem pusztult el. Nem dohányzott, nem ivott szeszes italt, kizárólag szénsav mentes márkás ásványvíz volt a hűtőben, ráadásul s hűtő mindig fel volt töltve, biztos, ami biztos. Minden nap tornázott, súlyzózott, ügyelt az alakjára, minden étkezés után fogat mosott, még hogy rágógumi, ami tisztítja a fogakat! A kocsija, amivel dolgozni járt, állandóan fényes volt, a gumi redőiből is kiszedte a koszt, az autóporszívó egyik legkedvesebb dolog volt a számára. Minden hétvégén kocsimosás, de ha közben eső volt, utána rögtön nekilátott az autónak. A kocsi egy pöccenésre indult. Minden hónapban elvitte a jól bevált szerelőjéhez átvizsgálásra. A városban szigorúan betartotta a sebességhatárt, még soha nem büntették meg, pedig tíz éve vezet. Neki hiába dudáltak, a szabály az szabály. Megérkezett a munkahelyére, élesre vasalt nadrágjában, vasalt pulcsijában. Köszönt a kollégáknak, majd kinyitotta a szekrényét, és levetkőzött, felvette a vízhatlan ruháját, a hosszú szárú gumicsizmáját, gondosan kibélelve kapcával, nehogy feltörje a sarkát, vagy ne adj, isten tyúkszemet kapjon. Mielőtt a fejére tette a sisakját, megvizsgálta fejlámpáját, világít-e, utána a nagyméretű zseblámpáját próbálta ki, nem merült-e le az elem, majd elindult az öt éve kijelölt területére dolgozni. A Galamb és a Papagáj utca (micsoda nevek!), kereszteződésében tette le a szállító jármű. Pont a kereszteződésben felnyitotta az aknatetőt és lemászott, gondosan ügyelve, hogy rendesen visszahúzza az aknatetőt maga után, nehogy balesetet okozzon, mert biztos, ami biztos! Aztán elindult a szokásos 30 kilométeres körútjára a csatorna alagútban, mindenütt gondosan megvizsgálva nincs-e valahol vízbefolyás, amikor aknafeljáróhoz ért, fölnézett, rendesen le van-e zárva. A patkányokat már megszokta. A hosszú szárú gumicsizmája nem „kincstári volt, hanem saját maga választotta, gondosan átvizsgálva, hogy ne eressze be a fekáliát, mert biztos, ami biztos.