2011. 09. 08.
"Tiszta Művészet"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 

„Tiszta Művészet” 

Mi a program célja?

A fő cél, hogy a józanodás útjára lépett művészi vénával megáldott kábítószerfüggők olyan bemutatkozási és bizonyítási lehetőséget kaphassanak, ahol bemutatják munkáikat, önmagukat, kifejezhetik műveiken keresztül illetve el is mondhatják interaktív tárlatvezetés keretében a tisztulás útján szerzett tapasztalataikat, ezzel pozitív mintát és megítélést nyújtva az érdeklődőknek. A célcsoport elsősorban a fiatalok, általános, közép – és felsőoktatásban résztvevők és minden más érdeklődő, a még „szenvedő függők”, akik szeretnének végre segítséget kérni és kapni és láthassanak olyan pozitív mintát, amelynek hatására a felépülés útjára léphetnek.

Mennyire felel meg a célcsoport szükségleteinek?

A látható és esztétikailag kellemes érzéseket keltő művészet talán a leghatékonyabb eszköz arra, hogy nem hagyományos módon, előadások, tanóra keretében prevenciós programokon vegyenek részt a célcsoport tagjai. Egy közös séta után a kiállítótér helyiségeiben először csak a műveket látni, majd szinte azonnal interaktív kapcsolatba lépni a tapasztalatait kötetlen formában megosztó leállt kábítószerfüggő tárlatvezetőkkel kizárja azokat a rossz érzéseket, amelyeket esetleg akkor éreznének, ha egy rövid bemutatkozás után kezdene valaki a szenvedélyéről beszélni. A látvány megelőlegezi az önmagról beszélő függő szépre való fogékonyságát, alapot teremt egy bizonyos gondolatsor mentén való kommunikációra, lebontja az általános bizalmatlanság falait. A társadalomban él egy olyanfajta sztereotípia, amely szerhasználókat lealacsonyítja és arcukat takaró, zavaros emberi kapcsolatokkal bíró a társadalomból önmagukat kirekesztő vagy éppen a társadalomból saját hibájukból kirekesztett beszűkült tudattal rendelkező emberi roncsoknak tartja. Ezek részben igazak is lehetnek, de mindehhez hozzá kell tenni, hogy a függők, mint mindenki más, elsősorban emberek, akik az irodalom szerint velük született hajlamaik kiteljesedéseként és betegségük folytán jutottak olyan helyzetbe, hogy két választásuk lehetett a felépülés vagy a halál. Ezek az emberek, mint más, gondolkodnak, éreznek, szeretnek, szerethetőek, kíváncsiak, fogékonyak, és önkifejezőek. Ha leromboljuk ezt a sztereotípiát azzal, hogy a bennük rejlő szépséget megmutatjuk és ezzel felkeltjük a célcsoportok kíváncsiságát a felépülés utáni életre és ezzel alternatívát nyújtunk az önkifejezés azon lépcsőfoka kihagyására, ami a szerhasználat volt a függők életében, megnyertük a célközönség bizalmát és őszintén beszélve a szenvedélybetegség borzalmairól nem csupán bizalmat, hanem csatát is nyerhetünk a kábítószer-használat és a józan élet közötti háborúban.

Részletezze a programban megvalósítandó tevékenységet!

A program rendkívül egyszerű, ám jellegénél fogva nagyon népszerű lehet. Már a felépülés útjára lépett függők képzőművészeti alkotásainak szervezünk kiállítást. Mérettől függően kb. száz festmény illetve ezen kívül még fotó kiállítására van lehetőségünk. A kiállítás egy hónapon keresztül fogadná a látogatókat. Nyitott lenne a nagyközönség számára is és ugyanakkor csoportos látogatásokat szervezünk, nem zavarva ezzel a nem szervezett látogatást, elsősorban a kábítószer-használat szempontjából legveszélyeztetettebb korosztály számára. Minden egyes szervezett csoport tárlatvezetését egy felépülésben lévő függő végzi. A tárlatvezetés interaktív formában működik, a tárlatvezető megosztaná szenvedélybetegségét a látogatókkal és azonnali kérdés-válasz lehetőséget ajánl fel. Olyan ismereteket oszt meg, amelyek a szokásos prevenciós előadásokon nem hallhatóak és láthatóak. Közben, előtte és utána olyan szóróanyagokat ismeretterjesztő információkhoz jut, ami segíti a bajba jutottak segítséghez jutását. Az ország majdnem valamennyi Drogrehabilitációs intézetével létrejött valamilyen szintű kapcsolat révén szóróanyagokhoz juttatnánk a látogatóinkat a szerhasználat veszélyeiről, felismerhetőségéről és kezeléséről. Az interaktív beszélgetés létrejöttét az Önsegítő közösségek tagjai nyújtanák. (AA=Alcoholics Anonymous, névtelen alkoholisták, NA=Narcotics Anonymous, névtelen kábítószerfüggők, GA=Gamblers Anonymous, névtelen szerencsejátokosok) Pécsett mindhárom nagy Önsegítő közösség működik és tagjaik névtelenségüket megőrizve szívesen látják el ezt a feladatot.

Mennyire felel meg a pályázat a nemzeti és nemzetközi kábítószerügyi stratégia dokumentumok céljainak?

A Nemzeti Drogstratégia fő funkciója az, hogy:                      

Az alapértékek, célok, fejlesztési irányok megfogalmazásával egységes, egyetértésen alapuló és reális szemléleti keretet alakítson ki a kábítószer-probléma csökkentésére;

 Határozza meg a probléma kezelésének intézményi és szabályozási kereteit;

 Hangolja össze a végrehajtásban szerepet játszó intézmények, hatóságok, szervezetek tevékenységét, valamint keresse és ajánlja fel az együttműködés lehetséges formáit a civil szervezetekkel és a helyi közösségekkel;

 Biztosítsa az állam és polgárainak biztonságát a tényeken alapuló leghatékonyabb beavatkozási politikák iránt való elköteleződéssel, és azok következetes megvalósításával; valamint

 Teremtse meg a közös megközelítésekből fakadó beavatkozások legnagyobb hatékonyságát a két- és többoldalú nemzetközi együttműködések keretében.”

 Az Egyesületünk közhasznú civil szervezetként és alapszabályában célként megjelölt prevenció segítségével igazodik a nemzeti kábítószerügyi stratégia irányelveihez. A projekt sikeréhez összehangoljuk azon intézményeket, akik segítséget nyújtanak a kábítószer-problémákkal küzdőknek, céljaik között szerepel a megelőzés és részt vesznek a stratégia végrehajtásában. Olyan nem formális civil szervezetekkel is felvettük a kapcsolatot, akik mellesleg a legpozitívabb mintát nyújtják és bizonyítottan a leghatékonyabbak, mint az önsegítő közösségek (AA, NA, GA) akik ugyan névtelenek szeretnének maradni, de a józanságuk megőrzése érdekében hitvallásukhoz tartozik a segítségnyújtás és a megelőzés és elsősorban a helyi közösségekhez tartoznak.

 A program célcsoportja milyen hosszú távú tapasztalatokkal gyarapodhat a programon való részvételt követően?

 A leghosszabbtávú kapcsolat az a program olyan hatása, amely eltántorítja a célcsoportot még a szerek kipróbálásától is és érzékennyé teszi a látogatót a drogprobléma felismerésére és felelős gondolkodóként annak kezelésére irányuló erőfeszítések megtételére is. Reálisabban nézve a gyarapodás első lehetősége a befogadás képességének olyan fejlődése, ami a kombinációs képességet is segíti. A látottak és hallottak olyan feldolgozása, ami képessé teheti a látogatót az összefüggések felismerésére és tanulságok meghozatalára. Őszinteséget és esztétikai élményt kap, ami arra sarkallhatja, hogy őszinteséget, szépséget és értéket adjon magából, javuljanak emberi kapcsolatai. Felismerheti a későbbiekben a látogatás után saját és mások problémáit képessé válhat segítségnyújtás kérésre és akár segítségnyújtásra is, akár baráti körben, családban vagy tágabb lakókörnyezetében is. Megismeri azokat a civil közösségeket és intézményeket, amelyek segítséget nyújthatnak a megelőzésben vagy akár a gondozásban is. Megismerhet olyan életutat, amit érdemes követnie, felismerve annak pozitív oldalát, levonva abból a negatív tanulságokat. Önkéntesként kapcsolódhat civilekhez, részt vehet a későbbi kampányokban, vagy egyszerűen csak azonosulva annak céljaival önkéntesként tevékenykedik tovább ezzel saját életét teljesebbé és hasznosabbá téve. Leszámolhat a azokkal az élő sztereotípiákkal amelyek  mérgezik a társadalmi együttélés szűkebb és tágabb formáit. Bizonyított tény, hogy a művészethez való viszony bármely formájának erősítése (néző, hallgató vagy éppen alkotó) olyan személyiségformáló erővel bír, hogy nélkülözhetetlen a mindennapi életünkben. Ha csak egy látogató szemléletét és értékrendjét tudjuk pozitívan befolyásolni, ha csak egy látogató szerhasználatát meg tudjuk akadályozni, ha csupán egy látogató alapállását a művészetszeretet irányába tudjuk terelni, már minden fáradságot megér a munkánk. Ennél viszont remélhetőleg sokkal több lesz a gyakorlati és erkölcsi haszna is.

 Mennyire felel meg az egészségfejlesztés szemléleti keretének a program?

 A mentális egészség számos készséget és képességet foglal magában, ezek közül a legfontosabbak:

• a pszichés, az érzelmi, intellektuális és spirituális fejlődés képessége és jóllét fenntartása,

• kölcsönösen kielégítő társas és közösségi kapcsolatok kialakítása és fenntartása,

• az élettel együtt járó stresszel való megküzdés képessége és a kihívásoknak a személyes fejlődés szempontjából való hasznosítására való tendencia.

Minden leendő látogatónk tartozni fog valamilyen behatárolható csoportba, fiatal, felnőtt, szervezet tagja, felépülő, függő, férfi, nő, idős, fiatal.

Mindenkire vonatkoznak a fenti kezdőmondatok. Összesítve az elvárás az lenne, hogy olyan állapot elérése, amelyben az egyén meg tudja valósítani céljait képességei alapján, meg tud birkózni a normális élet stresszhelyzeteivel, tud alkalmazkodni a változásokhoz, termékenyen képes dolgozni és hozzá tud járulni a közösségének életéhez. Bármennyire is egyszerűnek tűnik a megfogalmazás kevés ember éli az életét ebben a formában. Állandó nehézségekkel küzdünk valamennyien folyamatosan. A „Tiszta Művészet” programban részt vevők olyan pluszt kapnak, ami észrevétlenül épül be a „gyanútlan” látogató életébe. A szó szoros és átvitt értelmében tiszta művészetet. Olyan terhektől megszabadult emberek alkotásait szemlélhetik, olyan felépülő szenvedélybetegségben szenvedő emberektől hallhatnak vidám és tanulságos szavakat, akik a pokol legsötétebb bugyraiból találtak egy olyan új életutat, amely alternatívát nyújthat minden szerhasználattal szemben. Az átélt szenvedések átadása tőlük a leghitelesebb mert nélkülöz minden formulát, nincs tankönyvszaga és olyan részletekre tud választ adni ami csak azoknak a sajátja akik már túl vannak a e szomorú életszakaszon. A magány, a nélkülözés, az erkölcsi és egészségi romlás után a felépülés olyan alternatívát ad a szerhasználattal szemben amely szorosan hozzáköthető a az egészségfejlesztés szemléleti keretéhez.

 Mennyire következetes a program megtervezése?

 Az egyesületünk célja és feltett szándéka volt mindig a hátrányos helyzetű emberek sorsának jobbítása lehetőségeinkhez képest. Szomorúan tapasztaljuk, hogy a hátrányos helyzetűek körében a hátrányos helyzet ellenére egyre jobban terjed a kábítószer-használat és ezzel szoros összefüggésben a szenvedélybetegség. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy ma már nem elszigetelt esetekről van szó és azt a tényt sem, hogy nem válogat a szerhasználat, sem hátrányos helyzet, sem előnyökkel teli életet élők nem védettek a terjedő kór ellen. Civil szervezetként tapasztalatunk van a kortárs művészetek segítésében és ismerjük a művészetek „gyógyító” hatásait. A közhasznúsági fokozatunk lehetővé teszi a pályázatban való részvételünket, céljaink megegyeznek a drogstratégia céljaival, ismerünk felépülő függő amatőr művészeket, ismerünk új életet kezdett embereket, akik önként felépülésük alapköveként segítséget nyújtanak mindenkinek, aki igényli azt, hogy ne taszítsa magát testi, lelki és erkölcsi nyomorba kábítószer-használattal következményeként. Kézenfekvőnek számunkra, hogy olyan módon segítjük ezt a prevenciót, amiben profik vagyunk, és amit szívvel lélekkel el tudunk látni.

 Mutassa be, hogy milyen objektív eredménymutatók mentén lehet a program eredményességét elbírálni! 

A kiállítás célközönsége az ország ötödik legnagyobb városának, több mint 150 000 lakója, a városban ideiglenesen tartózkodó tanulók, plusz a város vonzáskörzete, több mint 20 kistelepülés.

Tizenhét középfokú oktatási intézmény, az ország legpatinásabb egyeteme, és a város főiskolái. Ezt számok nyelvén leírva kb. 200 000 ember, tehát csupán 1 %-os látogatottság már 2000 főt jelent.

Megfelelő kommunikáció, PR tevékenység és vonzó programtervvel megalapozva óriási mutatókat kaphatunk.

5 hét nyitva tartás alatt csupán napi két csoporttal (20 fő/csoport) számolva is 1000 szervezett látogató.

A kiállítás befejezése után a vándorkiállítássá alakítást követően a további helyszíneken hasonló számokkal lehet kalkulálni.

A sajtóhírek esetleg televíziós közvetítés és egyéb plusz információk útján minimum 20 000 emberhez jut el közvetlenül a hír és az üzenet.

 Milyen mértékben fenntartható a pályázat eredménye? 

A kiállítás megrendezése előtt már olyan előkészületek lesznek, ami a kiállítás későbbi sorsát megalapozzák. Minden művet úgy készítünk elő illetve úgy állítunk ki, hogy hosszú távon lehetőséget teremtsünk egy „vándorkiállítás” létrehozására. A struktúrát úgy állítjuk össze, hogy kevés anyagi és logisztikai előkészület után szállítható legyen a következő helyszínre és kiállítótérbe. A támogatás olyan előkészületekre ad lehetőséget, hogy masszív képkereteket tudjunk adni a műveknek, és olyan csomagolóeszközöket tudunk vásárolni, ami többször használatos és hosszú távon nem igényel pótfinanszírozást.

A kiállítás alatt már elkezdjük a támogatók és együttműködő partnerek keresését, hogy program sorsa célja folyamatosan hosszabb időre megvalósuljon. Ingyenes lehetőségeket keresünk a kiállítótér kialakítására, a fuvarozást támogatók segítségével szeretnénk megoldani. Adományok gyűjtésére szeretnénk kihelyezni mobil pénztartályokat, és a ezeket az adományokat későbbi költségek fedezésére fordítanánk.

Az önkéntesek bevonását a következő helyszíneken is előtérbe helyeznénk, mind a tárlatvezetésnél, mind a kiállítás felügyeletnél. A sikereket megfelelően kommunikálva olyan helyszíneket szeretnénk megcélozni, ahol megvan a megfelelő anyagi feltétel a folytatásra és a fenntartásra.

 

 

 

 

 

 Tisztán

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés