Magyar plakát (1885-2005)

Vásároltam fél áron egy remek könyvet a könyvtárnak. A fenti szöveg a címe. Cseh Mária szerkesztette, az Osiris kiadó 2006-os kiadása, azért tudtam megvásárolni fél áron, de ez semmit nem von le az értékéből.
A plakát tulajdonképpen falragasz, fali hirdetés, a figyelemfelkeltés hatékony eszköze, legalábbis a plakát elterjedésének korai szakaszában.
Európában a 19. század vége felé terjedte el. A plakát ugyanakkor képes történelem is. Az utca „művészi hírmondója”.
Azt hiszem mindenki emlékszik, bár a fiatalabbak talán, nem, amikor a Keménykalap és krumpliorr című filmben a gyerekek, az „iskolarádió” számára kamu interjút készített a plakátragasztóval, amiben elhangzott, a jeles mondat, hogy „tulajdonképpen én vagyok az utca hírmondója.”
A modern plakát a 19. század hetvenes éveiben született meg, Jules Chéret francia művész készítette el az első színes litográfiát, falragaszt.
Egy gazdag, ötletes kor mestereként alkotta meg az első színes falragaszait.
Magyarországon az első plakát megjelenését, nem teljes bizonyossággal, de 1885-re teszik.
„napjainkban, kétségkívül baj van a plakáttal” mondta Orosz István grafikus, ezért 2005-ben megalakult a Magyar Társaság. Napjainkban, a televíziós, rádiós hirdetések, és a szórólapok mellett a plakát gyakorlatilag kiszorult a piacról. Ezért a grafikusművészek az utcai nyitottság helyett a zártabb világát választják műveik bemutatására.
Geszti Péter, aki szinte behatárolhatatlan minőségben működik a társadalomban, felkarolta az ügyet, és évről évre megszervezi a a magyar plakát „ünnepét”.
A könyv első plakátja Benczúr Gyula nevéhez kötődik: Az Országos Általános kiállítás néven, 1885-ből. Az utolsó plakát 2002-ból származik Tóth József alkotása, amely a 202-es reklámkonferenciára készült.
Direkt nem írok a közbeeső plakátokról, aki kíváncsi rá, az ha nem is vásárolja meg a könyvet, az kiveheti egy könyvtárból. Nagyon szép, igényes és tanulságos kiadvány.
Jó szórakozást!